Nem csak a történelem és a minket összekötő értékek nevében fordulok
közvetlenül Önökhöz. Hanem azért, mert ég a ház. A néhány héten belül
sorra kerülő európai parlamenti választások sorsdöntőek lesznek
kontinensünk jövőjére nézve.
A II. világháború óta soha nem volt ennyire szükség Európára, mint most.
Európa azóta sem volt akkora veszélyben, mint most.
Ezt jelképezi a Brexit. A Brexit annak a válságban lévő Európának a
jelképe, amely nem tudta megvédeni a népeket korunk nagy
megrázkódtatásaival szemben. A Brexit jelképe az európai csapdának is. De
ez a csapda nem az Európai Unióhoz való tartozásban, hanem a hazugságban
és a felelőtlenségben rejlik, amelyek lerombolhatják az Európai Uniót. Ki
mondta meg a briteknek az igazat a Brexit utáni jövőjükről ? Ki beszélt
nekik az európai piachoz való hozzáférés elvesztéséröl? Ki emlékeztetett
azokra a kockázatokra, amelyek az írországi békét fenyegetik, ha a régi
határokat visszaállítanák? A nacionalista elfordulás nem kínál megoldást ;
az csak egy program nélküli elutasítás. Ez a csapda egész Európát
fenyegeti: azok, akik kihasználják az emberek haragját, hamis
információkra támaszkodnak, mindent ígérnek, meg annak az ellenkezőjét
is.
Büszkén és tudatosan kell szembeszállnunk ezekkel a manipulációkkal.
Először is meg kell mondanunk, mit jelent Európa.
Történelmi sikert: egy letarolt kontinens megbékélését egy eladdig nem
látott, új béke-, jóléti- és szabadságterv szellemében. Ezt soha se
felejtsük el ! Ez a terv a mai napig is véd bennünket: melyik ország képes
egyedül cselekedni a nagyhatalmak agresszív stratégiáival szemben? Ki
állíthatja magáról, hogy megálljt parancsolhat a digitális óriásoknak ?
Hogy tudnánk szembeszegülni a kapitalizmus pénzügyi válságaival az euro
nélkül, ami egész Európa erőssége? És Európa van jelen a hétköznapok sok
ezernyi projektjében is, ami megváltoztatta régióink arculatát: a
felújított gimnázium, a megépített út, a végre elérhető gyors Internetes
hozzáférés. Ez egy mindennapi küzdelemmel teli harc, mivel, mint ahogyan a
békét sem, úgy Európát sem tekinthetjük örökre befejezett ténynek.
Franciaország élén szüntelenül azért küzdök, hogy előrébb vigyem Európát
és megvédjem az európai modellt. Bebizonyítottuk, hogy amiről azt
állították, hogy elérhetetlen - az európai védelem vagy a szociális jogok
védelme – megvalósítható.
De többet, gyorsabban kell tennünk. Mert itt les ránk a másik csapda, a
status quo, azaz, hogy minden marad a régiben és az abba való beletörődés.
Szemben a világ nagy megrázkódtatásaival, az állampolgárok gyakran kérdik
tőlünk: « Hol van ilyenkor Európa ? Mit tesz Európa ? » Úgy látják, hogy
Európa egy lélektelen piaccá vált. Márpedig, Európa nem pusztán piac,
hanem program. A piac hasznos, de feledtetheti a védelmet adó határok és
az összetartozást jelentő értékek szükségességét. A nacionalisták
tévednek, amikor azt állítják, hogy identitásunkat védik az Európából
való kivonulással ; merthogy bennünket az európai civilizáció köt össze,
szabadít fel és véd meg. De azok is tévednek, akik semmit sem akarnak
változtatni, mert tagadják, hogy népeinket félelmek, a demokráciáinkat
aláásó kételyek hatják át. Kontinensünk döntő állomásához értünk; az
átalakuló világban most kell közösen kitalálnunk ‑ politikailag és
kulturális szempontból - civilizációnk új formáit. Ez az európai
Újjászületés pillanata. Ezért a visszavonulás és megosztottság
kisértésének ellenállva, azt javaslom Önöknek, hogy építsük közösen ezt az
európai Újjászületést három ambíció köré: szabadság, védelem és
haladás.
Szabadságunk védelme
Az európai modell az ember szabadságán nyugszik, a vélemények, az
alkotás sokféleségén. Elsődleges szabadságunk a demokratikus szabadságjog,
miszerint kormányainkat mi választjuk meg, miközben külföldi hatalmak azt
lesik, miként befolyásolhatnák a választások kimenetelét. Javaslom, hogy
hozzuk létre a Demokráciavédelmi Európai Ügynökséget, ami európai
szakértőket bocsátana minden tagállam rendelkezésére, hogy megvédje a
választási eljárást a kibertámadásokkal és a manipulációkkal szemben. A
függetlenség szellemében meg kell tiltanunk, hogy külföldi hatalmak
finanszírozzák az európai politikai pártokat. Európai szabályok
segítségével, le kell tiltanunk az Interneten bárminemű gyűlöletkeltésre
és erőszakra szító diszkurzust, mert az emberi méltóságra épülő
civilizációnk alapja az egyén tiszteletben tartása.
Kontinensünk védelme
A belső megbékélésen alapuló Európai Unió megfeledkezett a világ
realitásairól. Márpedig egyetlen közösségben sem alakul ki az
összetartozás érzése, ha nincsenek határai, amiket védelmez. A határ: a
határon belüli szabadságot jelenti, biztonságban. Ezért felül kell
vizsgálnunk a schengeni térséget: akik részt akarnak benne venni,
azoknak eleget kell tenniük felelősségvállalásuk kötelezettségének (a
határok szigorú ellenőrzése) és a szolidaritás kötelezettségének (azonos
menekültügyi politika azonos befogadási vagy elutasítási szabályokkal).
Közös határrendészet és európai menekültügyi hivatal, szigorú
ellenőrzési kötelezettségek, európai szolidaritás, amihez minden ország
hozzájárul, a Belbiztonsági európai tanács fennhatósága alatt: hiszek
abban az Európában, amelyik - szemben a migrációkkal – egyszerre védi meg
értékeit és határait.
Ugyanezeknek a követelményeknek kell érvényesülniük a védelemmel
kapcsolatban is. Jelentős előrelépések történtek az elmúlt két év alatt,
de világosan kell a célt kitűzni: védelmi és biztonsági szerződésben
kell rögzíteni vitathatatlan kötelezettségeinket a NATO-val és európai
szövetségeseinkkel: katonai kiadások növelése, életbe léptetett közös
védelmi záradék, Európai biztonsági tanács az Egyesült Királyság
bevonásával a közös döntéseink előkészítése érdekében.
Határainknak igazságos versenyt is kell biztosítaniuk. A világnak
melyik az a hatalma, amelyik elfogadja, hogy olyanokkal kereskedjenek,
amelyek egyetlen szabályt sem tartanak be? Ezt nem tűrhetjük szó nélkül.
Versenypolitikánkat meg kell reformálni, kereskedelmi politikánkat új
alapokra kell fektetni: szankcionálni kell vagy be kell tiltani azokat a
vállalatokat Európában, amelyek sértik stratégiai érdekeinket és olyan
elemi értékeinket, mint például a környezetvédelmi szabványok, az
adatvédelem és a méltányos adó megfizetése ; stratégiai ágazatokban és
közbeszerzésinknél fel kell vállalni az európai preferenciát, ahogyan
amerikai vagy kínai versenytársaink is teszik.
A haladás szellemének helyreállítása
Európa nem másodrangú hatalom. Európa előőrs: mindig is meg tudta
határozni a haladás fogalmait. Sokkal inkább konvergencia programot
kell megvalósítania, mint versenyprogramot: Európának, ahol megteremtették
a szociális biztonságot, minden dolgozó számára, Kelettől Nyugatig,
Északtól Délig, be kell vezetnie a szociális pajzsot, ami biztosítja,
hogy ugyanazon a munkahelyen ugyanolyan díjazás érvényesül, és
országspecifikus minimális európai bért garantál, amit minden évben
kollektívan vitatnak meg.
Ha újra a fejlődés útjára akarunk lépni, akkor az ökológiai küzdelemben is
az élre kell jutni. Tudunk-e majd gyermekeink szemébe nézni, ha nem
számoljuk fel a klímaváltozásbeli adósságunkat sem? Az Európai Uniónak
rögzítenie kell törekvéseit – 2050-re 0 CO2-kibocsátás, 2025-re pedig
felére kell csökkenteni a rovarirtó szerek használatát – és ehhez a
követelményhez kell igazítania politikáit: Európai Klímabank az
ökológiai átmenet finanszírozására; európai egészségvédelmi erő
élelmiszereink ellenőrzésének megerősítésére; az ellenérdekelt lobbi
törekvésekkel szemben a környezetre és az egészségre veszélyes anyagok
független tudományos felmérése… Ez a követelmény kell, hogy vezérelje
cselekedetünket: A Központi Banktól az Európai Bizottságig, az európai
költségvetéstől az Európát szolgáló beruházási tervig, a klímavédelem
minden intézményünk feladata kell legyen.
A haladás és a szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell tudnia
élni munkájából: Európának fel kell készülnie: új munkahelyek
létrehozására. Ennek érdekében nem csak szabályoznia kell a digitális
óriásokat a nagy platformok európai felügyeletének létrehozatalával
(gyorsított szankciók a verseny torzítása és algoritmusaik
áttekinthetetlenségének esetén …), valamint az innováció
finanszírozásával úgy, hogy az Egyesült Államokéhoz hasonlóan
költségvetést biztosít az új Európai innovációs tanácsnak azért, hogy az
új technológiai áttörések terén élvonalban legyünk, például a mesterséges
intelligencia esetében.
Európának, a világban elfoglalt jövőbeli helyének a tervezésekor, Afrika
felé kell fordulnia. Afrikával kell a jövő paktumát megkötnünk. A közös
sors felvállalásával, fejlődésének ambiciózus és nem defenzív
támogatásával: beruházások, partnerkapcsolatok, egyetemek, fiatal lányok
oktatása …
Szabadság, védelem, haladás. Ezekre a pillérekre kell az európai
Újjászületést építeni. Nem hagyhatjuk, hogy a megoldást nem kínáló
nacionalisták kihasználják a népek haragját. Nem lehetünk egy elpuhult
Európa alvajárói. Nem folytathatjuk tovább a megszokott rutint és
finomkodást. Az európai humanizmus a cselekvés követelményét állítja
elénk. Az állampolgárok mindenütt részt akarnak venni a változásban. Nos,
akkor még az év vége előtt, az európai intézmények és az államok
képviselőivel szervezzünk Konferenciát Európáért, aminek keretében
javaslatot teszünk politikai projektünk szükségszerű változtatásaira,
tabu nélkül, ahol a szerződések felülvizsgálata sem tabu. Állampolgárok
paneljeit kell bevonni ebbe a konferenciába, meg kell hallgatni az
egyetemi köröket, a szociális partnereket, vallási és szellemi
képviselőket. A konferencia meg fogja határozni az Európai Unió számára a
fő prioritásokat, és ezek megvalósításának ütemtervét. Lesznek olyan
kérdések, amikben nem fogunk egyetérteni, de mi a jobb: egy megmerevedett
vagy egy idönként eltérő ritmusban haladó, de mindenkire nyitott
Európa?
Ebben az Európában, a népek tényleg át fogják venni a sorsuk feletti
ellenőrzést; biztos vagyok benne, hogy ebben az Európában az Egyesült
Királyság is meg fogja találni a helyét.
Európai Polgárok ! A Brexit-zsákutca lecke mindannyiunk számára. Lépjünk
ki ebből a csapdából, töltsük meg értelemmel a közelgő választásokat. Önök
döntenek arról, hogy az Európa által képviselt progresszív értékek többet
jelentenek-e, mint egy zárójeles mondat a történelemben. Ennek eldöntését
javaslom Önöknek, azért, hogy együtt kövessük az európai Újjászületés
útját.